Kedves Testvérek!

A 2014. évi első, a napközis Tikva-táborról szeretnék beszámolni Nektek, melyre a Hit Parkban került sor. Beérkezéskor megreggeliztünk egy koncert-sátor alatt, melyet péntekig kölcsön kaptunk. A Biblia-foglalkozáson 3 dicséret ( „Az Úr öröme tölti be a szívemet”; „Van egy kedves Barátom, aki szívemben él”; „Szent Szellem szárnyalj fel bensőmben”) hangszeres kísérettel való eléneklése után megnéztük az Apostolok Cselekedeteiből azt a részt, amikor Jézus bejelenti a Szent Szellem eljövetelét; a Szent Szellem kitöltetését, és amikor Péter apostolon keresztül Isten meggyógyította a születése óta sánta embert. Ezután a kiosztott emberfejre kellett ráragasztani a különböző érzékszerveket, majd azokat kiszínezni. Egyik nap az uszodába indulás előtt megpróbáltam összeszedni a szlalom pályának kirakott bólyákat, hogy az autók ki tudjanak menni. Az úszásra az Újhegyi Uszodában került sor. A napi 10 hossz leúszása után át mehettem a meleg-vizes medencébe. A hosszak végén megpróbáltam a jobb csuklómat a másik kezem segítsége nélkül normál helyzetbe állítani, mely többnyire sikerült. Egyik nap kivittem egy kóbor úszódeszkát a medence partjára. Az úszás után az ebéd következett a Hit Park központi épületében, mely számomra különösen tetszett. A szabad foglalkozást UNO-zással, társasozással, focizással és a park körbejárásával töltöttem el, valamint egy napra béreltek számunkra egy Party Bike nevű járművet, melyen 6 db bicikli-ülés, 6 db pedál, és 1 db kormány volt; minél többen pedáloztak, annál gyorsabban haladtak. Engem pont az a testvér segített, aki odaszállította a Party Bike-ot. A szerdai istentisztelet alatt először volt alkalmam felmenni 12-es szektor előterébe, ahol felfrissítettük magunkat.

Az idei táborba ifi szolgálók is jöttek, akik meglepő módon nagyon kevés előzetes ismeret után egyből tudták, kinek mit hogyan kell segíteni, ezáltal nagyon jó barátságok alakultak ki. Nagyon szimpatikus volt, ahogy érdeklődtek felőlünk, és hogy a focizásnál a tolókocsisokat is bevették a játékba. Tulajdonképpen nem vettünk rajtuk észre semmi különbséget azon testvérekhez képest, akik már több éve szolgálnak felénk, a Tikvások felé.

Személyes bizonyságok:

Aki naponta vitt engem, az első nap kicsit később jött értem a házunk elé. Mivel anyukámnak aznap nem kellett elmennie dolgozni, könnyen lekísért engem 7:00 után. Szinte köszönés után felajánlotta, hogy másnaptól korábban jön, így anyu-miután engem lekísért- el tudott menni a 7:00-s busszal. A sofőr az első nap végén megkérdezte: „Nem baj, ha bemegyünk tankolni?” Azt válaszoltam: „Addig örülök, ameddig autóban vagyok.” Erre egy hosszabb úton vitt engem haza, még akkor is, amikor utánam volt még egy fuvarja.

A táborban számomra az egyik legnagyobb értéket a beszélgetések jelentik, melyek közül két emlékezetes az utolsó napon történt; Egy a Hit Parkban dolgozó, épp hazainduló munkás ismeretlenül megszólít: „ Szia Testvér! Láttam, milyen ügyesen fociztál! …” . Másodszor egy táborozó társam anyukájával beszélgettem.

2. Tábor:

Idén is-csakúgy, mint tavaly- az Alsótekereshez tartozó Gamásza-Pusztán voltunk. Már a megérkezéskor feltűnt, hogy az állatállomány jelentősen megszaporodott; Tavaly még csak egy Dorka nevű kutya őrizte a területet, idén pedig a kutya mellett egy szamár és rengeteg bárány volt az elkerített részen. A nap nagy részét az alsó szinten töltöttük, az emeleti szobákba csak az alvás idejére kellett felmenni, de mivel a gondnokok a másik oldalra is szereltek korlátot, idén a lépcsőzés sokkal könnyebb volt. Az étkezéseken, és a Biblia-foglalkozásokon kívül szabad program volt. Az idei tábor a tavalyinál jóval mozgalmasabban telt; úsztunk a Balatonban, ahol mindegyikünk legalább egyszer megérinthette a kb. 500 méterre levő jelző bóját, ami nekem kétszer is sikerült, vagyis kb. 2.000 métert úsztam. Voltunk lovagolni Szántód-pusztán; Én egy Margit nevű lovon ültem, melyre egy kapaszkodóval felszerelt nyerget tettek. A lovaglás után egy szekeres körsétát is tettünk, mely szekeret Játék és Csipesz nevű lovak húztak. Az egyik gyermeket, Áront két szolgáló-testvér segítette fel a lovaskocsira elöl-hátul. Irénke próbálja rávenni Áront,hogy egy kicsit segítsen neki a haladás érdekében: „Miért nem jössz Áron?”A lentről segítő Imre válaszol: „Talán azért,mert az én kezemet fogod.”

Ezután elmentünk ebédelni egy közeli étterembe, majd a Balaton-parton sétáltunk. Ezen a napon beszélték meg a másnap reggel 9-re tervezett hajózást. A következő reggelen esett az eső annyira, hogy attól tartottunk, elmarad a napi program, de hála Istennek, mire megreggeliztünk, kiderült az ég, és onnantól kezdve egész nap nem esett. A hajózás során kaptunk egy pohár üdítőt, majd bemehettünk a kapitányhoz, és odaülhettünk a hajó-kormány mögé.

Egyik nap meglátogatott minket Németh Danó, akivel kellemesen elbeszélgettünk.

Számomra a legaranyosabb jelenet az utazások során volt: Rajtam és Kiss István táborvezetőn kívül-aki a sofőr volt-még egy társam, és két szolgálótestvér utazott az autóban. A társam mindenkinek megtörölte a száját, majd lehajtotta a sofőr karfáját. A harmadik autóúttól kezdve István megszólal: „Áron, kérem a karfámat!”

A Biblia-foglalkozás első része tulajdonképpen megegyezett az előző táborbeli menettel:

3 dicséret ( „Az Úr öröme tölti be a szívemet”; „Van egy kedves Barátom, aki szívemben él”; „Szent Szellem szárnyalj fel bensőmben”) hangszeres kísérettel való eléneklése után megnéztük az Apostolok Cselekedeteiből azt a részt, amikor Jézus bejelenti a Szent Szellem eljövetelét; a Szent Szellem kitöltetését, és amikor Péter apostolon keresztül Isten meggyógyította a születése óta sánta embert. Ezután a kiosztott Szent Szellem kiáradását bemutató rajzot kellett kiszínezni, következő alkalommal pedig-mint egy kirakóst-a különböző testrészekből kellett ragasztással összeállítani az embert.

A szabadidőt általában ping-pongozással, UNO-zással, és malomjátékkal töltöttem.

Két nap is körbejártuk a tábor körüli területet.

Az utolsó napon megvártuk az utánunk ott nyaraló családot, akiket meghívtunk ebédre. Az egyik fiuk ezt nekünk meghálálva elhegedült nekünk két dalt.

Az ifi szolgálóknak annyira megtetszett a napközis Tikva-tábor, hogy Gamásza-pusztára is velünk jöttek.

Az étkezések terén Isten rendkívül bőkezű volt hozzánk.

3. Tábor:

Az idei utolsó táborra a Mátrában, a Gyöngyös-Solymoshoz közeli Szalajka-házban került sor. Már az oda út során is néhány, számomra nosztalgikus településnevet láttam(Parád, ahol a szüleim megismerkedtek; Szirák, mely szomszédos Bérrel, ahol anyukám a gyerekkorát töltötte; illetve Pásztóról is hallottam már). A leérkezéskor örömmel vettük észre, hogy a háznak külön a tolókocsisok számára is van feljárója. A szobák az emeleten voltak. Én két társammal és egy szolgálótestvérrel együtt a „Parlagi Sas” nevű szobában voltunk. A közeli születésnapok megünneplése számomra nagyon jól esett. A szobatársam, Szabó Csaba Tarcal-akit a táborban csak Tarcinak becézünk- és én egy-egy tortát kaptunk. Az ünnepség napján-ajándékként- választhattam egy dvd-t, amit fürdés után megnézhettünk. A választásom az „Élet végtagok nélkül” című filmre esett. Más napokon pedig az „Életem a szörf” című filmet néztük meg két részben, két egymást követő este. Az elektromos tolókocsimat műszaki okok miatt nem vittük el. A másik kerekes székemet a lábaimmal hajtva tudtam házon belül közlekedni, ami hátrafelé jobban ment. Egyik csapatunk alul, a mozgássérült fürdőben öltözött át pizsamára. Amikor már csak én voltam hátra, a székemen ülve kapok egy üzenetet: „Peti, Gabi néni üzeni, hogy megnézhetsz egy filmet, ha most azonnal betekered magad a fürdőszobába!” Erre a válaszom: „ Akkor kérem a  tekerőmet!”  Tarcira egy nap rájött, hogy valaki feltétlenül simogassa meg a fejét. Az összes szolgáló, aki ott volt, próbálta megfékezni sikertelenül. Egyszer csak megszólalok: „Ő a Tarcica.” Ezt tudatosan mondtam a  „Tarcika” becenév helyett,amit elsőre senki sem értett meg. Végül keresztrejtvényesen megérttettem magam: „kopasz macska”.

Kicsomagolás után lementünk a közeli kisvonat-megállóba, ahol a szerelvény kb. 1 órát várakozott. Ezalatt az idő alatt lehetőségünk volt a mozdonynak azon részén fotózkodni, ahol a kalauzok szoktak állni, amikor a mozdonyt átállítják a kocsi(k) másik oldalára. Egy későbbi napon felmehettünk a mozdonyba is, ahol a kalauznő mindent részletesen elmagyarázott. A vonatozást teljes mértékben kihasználtuk.

Minden lehetséges irányba tettünk egy kisebb túrát, melyek végén speciálisan tisztították meg a tolókocsikat: A feljáró alján a bejáratnak háttal fordítottak minket, és egy szolgáló húzott, a másik elölről tartott és tolt, a harmadik pedig vízzel leöntötte, majd aki tolt, száraz ruhával megtörölte a kerekeinket. Ezen túrák alkalmával egyszer dobálhattunk köveket a házzal szemben lévő patakba.

A járást is volt alkalmam gyakorolni: a feljáró mentén végig korlát van. Én kihozattam magamnak egy széket, és le-fel sétáltam. Máskor pedig mielőtt elmentünk volna, Timi néni-akivel én mentem-épp a bejárat előtt parkolt. Kihasználva a lehetőséget, engedélyt kértem-amit meg is kaptam-, hogy a korlát mentén végigsétálva jussak el a kocsiig. Mint utólag kiderült, még gyors is voltam, mert mire leértem, még nem volt nyitva a kocsi ajtaja. 

A harmadik naptól kezdve étteremben ebédeltünk. A reggelit általában a Biblia-foglalkozás követte, melyre egyszer a házhoz közeli fedett szanetli alatt került sor:

3 dicséret ( „Az Úr öröme tölti be a szívemet”; „Van egy kedves Barátom, aki szívemben él”; „Szent Szellem szárnyalj fel bensőmben”) hangszeres kísérettel való eléneklése után megnéztük az Apostolok Cselekedeteiből azt a részt, amikor Jézus bejelenti a Szent Szellem eljövetelét; a Szent Szellem kitöltetését, és amikor Péter apostolon keresztül Isten meggyógyította a születése óta sánta embert; valamint Kornéliusz t  +-

örténetét. Ezután a kiosztott Szent Szellem kiáradását bemutató rajzot kellett kiszínezni, következő alkalommal pedig gyurmaembert kellett készíteni, máskor a gyengébbik kezünk tenyeréről csináltunk lenyomatot.
Napjaink nagy részét Gyöngyösön töltöttük. Voltunk az Orczy-kastélyban, amelynek főépületében egy mamut életnagyságú csontváza látható, az emeleten pedig különböző történelmi és földrajzi(ásvány)kiállítások vannak, némely ásványok világítanak a sötétben. Egy másik épületben élő-és kitömött állatok kiállítása látható, mely 3 szintes, és egy fa magassága az alagsortól a plafonig felér.  A számos kiállított állat közül nekem 3 neve tűnt érdekesnek: doktorhal, rúzsos doktorhal, butabogár(?)

A kastélyban 3 felé oszlottunk, a játszótér volt a gyülekezési pont. Amíg a többiekre vártunk, adódott egy olyan lehetőség, hogy aki akart, ráülhetett a fűnyíró-traktorra. Szabadidőnk további részében megnéztük Gyöngyös városát és fagyiztunk.

Az első napokon bent volt minden étkezés a házban. Laci bácsi volt a szakács, akinek a pólója egy picit pecsétes lett. A szolgálói megbeszélés előtt mondják neki hogy cseréljen pólót,mielőtt elindulunk. A megbeszélés végén Laci bácsi első kérdése: „Gyerekek akkor nekem most mit is kell csinálnom? ”

Bizonyságok:

Laci bácsi egyik kollégája megtudta, hogy segítséggel élő gyermekeket táboroztat a szabadsága alatt, és felajánlott nekünk az általa gyűjtött kávé-kísérő süteményekből egy nagy dobozzal, mondván: „ Laci, vidd el ezt a gyerekeknek!”

Általában István bácsi segített nekem az evésnél. Egyik alkalommal, amikor fagyiztunk, a félig megevett adagom egyszer csak leesett a földre. István bácsi egyből mondta: „Bocsáss meg nekem Péter! Elfogadod tőlem az én maradék fagyimat?” Kisebb huza-vona után beleegyeztem.

Az utolsó napon a Budapestre indulás előtt megálltunk fagyizni. Ahogy Gabi néni intézkedik a pultnál, egyszer csak egy házaspár az Úr áldásával kísérve a kezébe nyom egy összeget a szolgálat számára.

A Dunakeszi istentiszteleten Gabi nénivel egymásra néztünk, mikor István Pásztor az újonnan megtérőknek Kornéliusz történetét prédikálta. Az istentisztelet után az autóhoz menet mesélem anyának a pólós sztorit. Laci bácsi kéri, hogy folytassam: „Meséld el, hogy mentünk át az étteremnél!” Erre szemléletesen folytatom: „Tudod anya, volt egy Laci-pacim.”; ugyanis Laci bácsi autója, amivel mentem, az út túloldalán parkolt, mely út igen forgalmasnak bizonyult.  Laci bácsi szólt nekem, hogy öleljem át a nyakát, és emeljem fel a lábaimat. Így értünk át az autóhoz, hogy Laci bácsi gyakorlatilag velem a hátán átsétált az úton. A történetemet egy jóízű nevetés kísérte.

Végezetül szeretném megköszönni mindenkinek, akik által idén is táborozhattunk!

Tisztelettel: Lakatos Péter

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.