Kedves Testvérek!  

Szeretném megosztani Veletek a 2013-as  tábori élményeimet!

1.)       Az idei első Tikva-tábor az ún. Gamásza-pusztán volt, ami lényegében Alsótekeres egyik vége. Mivel a hálószobák az emeleten vannak, minden nap lépcsőztünk minimum 2-szer úgy, hogy a lépcső felső 3 foka a korlát felőli részen – a fordulás miatt – egyre vékonyodik. Az első délutánon bejártuk a környéket (én az elektromos tolókocsimmal mentem). Amikor csak lehetett, gyakoroltam az önálló járást, melyről Orosz Gabi néni azt mondta, hogy évről-évre egyre jobban megy.

A Biblia-foglalkozásokon a Szent Szellem gyümölcseit (szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség) vettük át mindegyikhez egy-egy valódi gyümölcsöt társítva.

 Minden foglalkozáson, mindhárom táborban „Az Úr örömmel tölti be a szívemet” kezdetű dicséret eléneklése után felolvastam a Jeremiás 17.:7-8.-at. Ez így szól:

„Áldott az a férfi(mindenki),aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr,mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit és nem fél ha hőség következik, és a levele zöld marad, és a száraz esztendőben nem retteg sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik”.

Ezt követően megkaptuk a névre szóló szomorú és vidám fát ábrázoló rajzokat; a Jézus Krisztust szimbolizáló keresztet, hogy megértsük a megváltás szükségességét; a gyümölcsök képeit tartalmazó borítékokat. Miután különböző technikákkal előállítottuk az aktuális gyümölcsöket, felragasztottuk azok képeit a vidám fára.

Voltunk lovagolni, és hajózni is. A lovaglásnál az lepett meg, hogy csak a fel-és leszállásnál kellett segíteni, pedig a Babos nevű lovat vezető mellett még két szolgálótestvér is kísért engem. Maga az udvar, ahol lovagoltunk, hatalmas volt, és többféle állatot is láttunk (bárányokat, bivalyokat, szamarat).  

 A hajó elvileg bevisz a Balaton közepére és egyenesen visszajön, de mi kaptunk egy plusz kis kört, ugyanis a kikötőbe vivő szakaszról más hajók jöttek ki, és az állás helyett a kapitány így döntött.   A hajóról lejövet volt alkalmam benézni a kabinba, ahol egy korábbi Tikvás csoportképet láttam.

Beszúrás mástól:
A kőrözés miatt kissé késlekedő hajóra szép sorban vártak az új utasok, és nézték amint a négy tolószékes és a többi „segítséggel élő” emberkét a szolgálók lesegítik. A sor végén jött István bácsi, aki odaszólt a várakozóknak: - Köszönjük a türelmüket.
Mire egy idősebb úr válaszul azt mondta: - Igazán nincs mit, ez csak természetes.
- Magyarországon ez nem mindig természetes. – Mondta erre István bácsi.
- Minden tiszteletünk az önöké. – Hangzott a válasz.
Ekkor valami különleges atmoszféra szállt a kikötőre, a sorban állók szemei csillogtak, s néhány szemből kicsordult a könny, miránk meg nagy békesség szállt. István bácsi később azt mondta: - Ebből is látszik, hogy van még az emberekben irgalom, van reménység az ébredésre.

A hajózás után sétáltunk egy kicsit Siófokon, és ettünk egy-egy finom fagyit.

Egyik reggel meglátogattak minket a Svédországban élő magyar testvérek.

Körben álltak az udvaron, imádkoztak. Egy szempillantás alatt felfogták a közben lekíváncsiskodó tikvások helyzetét és irgalmasságra indulva imádkoztak az ott levőkért, megölelve őket. Tudva azt, hogy az emberen minden betegség, különösen az orvosilag tartósnak mondottak, Isten csúfolása az Ördög által, ezért nem maradhat tartós.

A sétálás gyakorlásán kívül ping-pongoztam, sakkoztam, fociztam, frizbiztem, segítettem összeszedni a játékokat.

A tábor legnagyobb poénja:

Dévényi Timi nénivel épp a Biblia-programot tanulmányozzuk, amikor Orosz Laci bácsi megszólal az általa készített pörköltre gondolva, hogy „kb. kész, kértek?” Mi pedig azt értettük, hogy a kávé kész kb. este 9:00 körül. Timi néni válasza igen. Laci bácsi levesz egy kávé alátétet: „Ebbe jó lesz?” Timi néni csodálkozva néz: „mit gondol, hogy alátétről fogom inni a kávét?”. Majd megszólal: „kávés csészébe”.Laci bácsi szót fogad Timi néninek, és odahozza neki a csésze pörköltöt. Timi nénin még nagyobb a csodálkozás: „ez meg mi, fagyott kávé?” Laci bácsi azt mondta, hogy szó sem volt kávéról.

2.)       A második, a napközis Tikva-tábor volt:

Az idei napközis tábor helyszíne-csakúgy, mint tavaly- a Hit Park volt. Beérkezés után megreggeliztünk, majd kimentünk a közeli játszótérre, ahonnan vonatozva mentünk a Biblia-foglalkozásra, melyen ismét a Szent Szellem gyümölcseiről tanultakat vettük át. Az egyik anyuka kölcsön adta nekünk a 7 személyes autóját, amit Timi néni vezetett, az ő kocsijának sofőrje pedig Gabi néni volt. Így mentünk át a közeli Újhegyi uszodába, ahol kb. 1 órát töltöttünk. Kitűztem magam elé tíz hosszt a hideg vízben, majd átmehettem a melegbe, amit körbe úsztam. Az ebéd a Hit Park központi épületében volt. Egyik nap, miután befejeztük az ebédet, a tolókocsim ellentétes oldalán lépcsőztem lefelé. A kocsit ugyanis mindig a korláthoz közel parkoltam le. Timi néni megszólal „Lassan arra sem lesz szükség, hogy ide hozzuk neked a kocsit.”Mire én: „Menjünk át a másik oldalra, hogy egyedül is be tudjak ülni.”Erre átmentünk a másik oldalra és egyedül beültem a kocsiba.  Ebéd után a csendes pihenőt olvasással töltöttem el, amíg értem nem jöttek.

3.)       A harmadik tábor Kunbaracson volt:

Idén először volt lehetőségünk a Kecskeméthez közeli Kunbaracson táborozni. Budapestről egy vonatos és egy autós csapat indult el. Miután mi, autósok lepakoltunk a táborhelyen, bementünk a többiekért Kecskemétre, ahol egy kis ízelítőt is kaphattunk a repülőnapból. A vasútállomáshoz közeli parkból elsétáltunk egy nagy térre, ahol ettünk egy-egy jégkrémet. A Kunbaracsra visszaút elég körülményes volt: Miután a táborvezetőnk előrement a csomagokkal, két autó maradt hátra, és mivel egyik sofőr sem volt ismerős a mostani Kecskeméten, a mi sofőrünk átadta a GPS-t, hogy a kisebb autó vezesse be a nagyobbat. A GPS úgy megzavarodott, hogy 3-szor is körbefordított minket. Gabi néni a 3. fordulás után megszólal: „Gyerekek, ennél még az is gyorsabb lenne, ha gyalog mennék Kunbaracsra.”  Az előttünk haladó szolgálótestvér mindaddig azt hitte, ő vezet be minket, amíg egy körforgalomhoz nem értünk. A sofőrünknek ugyanis meg volt a hely pontosabb GPS-koordinátája, melyet a kivik beütve a mobiltelefon GPS-ébe, navigáltak minket. A körforgalomhoz érve az előttünk haladó testvér lefordult balra, a sofőrünknek pedig a GPS szerint egyenesen kellett mennie. Végül a 2 autó szinte egyszerre érkezett meg, de a mi kisbuszunk fordult be elsőként. Maga a táborhely rendkívüli módon hasonlított a Tikva legelső hetes táborának helyszínére, Hajdúböszörményre. Kunbaracson próbálhattam ki legelőször a csak ülőfelülettel rendelkező hintán való hintázást, ami-számomra is meglepő módon-elég jól ment. Tulajdonképpen a reggeli imán, az étkezéseken, és a Szent Szellem gyümölcseit (Galata 5.: 22.) átvevő Biblia-foglalkozásokon kívül minden program szabadon választható volt. Voltunk traktoros túrán, fürödtünk a táborhely medencéjében, lovagoltunk, vályog-téglát készítettünk, megnéztük a Máté Evangéliumát DVD-n. Vizi-kugliztunk, ehhez felállítottak 5-5 vízzel teli palackot, melyekből nekünk 2 fős csapatokban kellett labdát gurítva minél többet feldönteni. A traktorozás közben láttunk egy sárkányrepülőst, aki miután landolt, csak a mi kedvünkért szállt fel újra.

Lehetett kosarazni is, mellyel én is megpróbálkoztam, de ezúttal nem sikerült betalálnom. A táborba elvittem az UNO-kártyámat is, mely akkora sikert aratott, hogy az egyik szolgálótestvér megkérdezte: „Hol lehet ilyet venni?” Minden este takarodóig játszottunk. Egyik nap az alvóhelytől az étkezőig 10-percalatt át gyalogoltam.

 Voltak ott kutyák is. Velük kapcsolatban érdekes tapasztalatom volt: Bár több kutya is volt a tábor területén, de én most csak 2-ről szeretnék írni; egy Füge nevű tacskóról, és egy Mira nevű németjuhászról. Fügét akárhányszor kihozták sétáltatni, vagy közülünk bárkit meglátott; heves, ideges ugatásba kezdett, de annyira, hogy aki vigyázott rá, alig bírta lecsendesíteni, vagy elvonszolni tőlünk. Mira viszont egy kedves, barátságos kutya volt, akit szükség esetén ki lehetett tessékelni kedvenc hűsölő helyéről, a mozgássérült wc-ből.

Ebbe a táborba is magammal vittem az „Áttörés a sötétségen” című könyvet, melyet általában a csendes-pihenő ideje alatt olvastam, és a nyáron be is fejeztem.

Egyszóval idén is nagyon jól éreztem magam, és szeretném ezt megköszönni a szolgálótestvéreknek és mindenkinek, aki által ezek a táborok létrejöhettek!      

Isten áldjon Mindenkit!

Dunakeszi, 2013 nyárvégén

Köszönettel és tisztelettel:

Lakatos Péter

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.