70 éve kezdődött az Endlösung

A Berlinbe látogató turisták olykor a városnéző busz helyett a gyors, pontos és tiszta S-Bahn gyorsvasútra is felülnek. Az S1-es a festői Oranienburg állomástól száguld végállomása felé, érintve többek között a Brandenburgi Kaput és a Postdamer Platzot is. A holokauszt történetét ismerők talán megborzonganak, amikor a végállomásra érnek, amely a kies tóparti üdülőhelyen, Wannseeben van. Itt, az Am Grossen Wannsee 56-58. sz. alatti elegáns, egyemeletes villában (képünkön balra fent) gyűltek össze hetven éve, 1942. január 20-án délben a náci Nagynémet Birodalom azon illetékesei, akiket Reinhard Heydrich, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (Reichssicherheitshauptamt-RSHA) vezetője a „zsidókérdés végleges megoldása” (Endlösung der Judenfrage) gyakorlati részletkérdéseinek megvitatására szervezett értekezletre meghívott.

A régebbi szakirodalomban és néha még napjainkban is egyes újságcikkekben fel-felbukkan az az állí­tás, hogy ezen az értekezleten döntötték volna el a náci vezetők, hogy valamennyi európai zsidót legyilkolják. A valóságban, mint ezt a konferencia jegyzőköny­vét ismerők jól tudják, Heydrichék már egy előzetesen Hitler által meghozott döntés gyakorlati kivitelezésének módozatairól beszélgettek, olykor vitáztak, a szemtanú és az értekezlet jegyzőkönyvét végül megszerkesztő Adolf Eichmann 1961-es jeruzsálemi perében tett tanúvallomása szerint oldott, bajtársias légkörben.

Amikor a tizenöt náci vezető, valamint a jegyzőkönyvben nem feltüntetett gyorsíró a tanácskozóasztalhoz Wannseeben leült, már jó fél éve ölték a zsidókat a megszállt szovjet területeken a náci Einsatzgruppe-egységek és a velük együttműködő német tartalékos rendőri osztagok, a kollaboráns lett, litván, ukrán segédcsapatok stb. tagjai. Szerbiában a Wehrmacht ezrével gyilkolta a zsidó férfiakat, úgymond megtorlásul a partizánok akcióiért.

Hitler valamikor 1941 szeptemberében vagy október elején adhatott parancsot arra, hogy az európai zsidókat lemészárolják. Bizonyos, hogy a döntés még október 23-a előtt megszületett, mert ezen a napon Heinrich Müller (maga is a Wannsee Konferencia résztvevője) Heinrich Himmler birodalmi SS-vezető parancsára hivatkozva megtiltotta a zsidók kivándorlását Németországból, illetve a német csapatok által megszállt területekről. Azt minden illetékes náci vezető jól tudta, hogy a Führer végső célja a „zsidómentes" Nagynémet Birodalom. Ha a zsidók nem vándorolhatnak ki, akkor ki kell őket telepíteni.

Joseph Goebbels propagandaminiszter kérésére Hitler hozzájárult ahhoz, hogy elkezdjék a Birodalom területén élő zsidók kitelepítését. Első lépésként szeptember 18-tól sárga csillagot kényszerítettek a németországi zsidókra. A lengyel Főkormányzóság náci illetékesei először hevesen tiltakoztak, azzal érveltek, hogy egyszerűen nincs elég hely a már túlzsúfolt gettókban, lágerekben a német zsidók számára. A megoldás „logikus" volt: Arthur Greiser, a Lengyelországtól 1939-ben Németországhoz csatolt Warthegau tartomány Gauleitere (kormányzója) 1941 késő őszén megkapta az engedélyt százezer „nem munkaképes" zsidó likvidálására a łodzi gettóban.

Más nagyobb gettókban is ezzel a módszerrel kezdtek „helyet csinálni" a németországi zsidóknak. Rigában 1941 novemberében kezdik a gettóban lemészárolni a zsidókat, akkor, amikor az első németországi szállítmányok a városba megérkeznek. 1941. december 8-án kezdődött a tömegmészárlás a chelmnói haláltáborban. Pontosan azon a napon, amikor az eredetileg november 29-én kiküldött meghívást telefonon Heydrich lemondatta. A Wannsee Konferenciát ugyanis december 9-re hívta össze, és

a régebbi szakirodalom szerint talán a

Pearl Harbor-i japán támadás, az Amerikának küldött német hadüzenet miatt mondta le az értekezletet. Valószínűbb, hogy ennél fontosabb oka volt az értekezlet elhalasztásának. A résztvevők döntő többsége ugyanis csak államtitkár vagy magas rangú SS-tiszt volt, nekik a hadüzenethez semmi közük sem volt. December 8-án Heydrich levélben tájékoztatta az értekezletre szintén meghívott Martin Luthert, a náci Külügyminisztérium helyettes államtitkárát. Ebben nyers őszinteséggel foglalta össze Heyd­rich, hogy mely kérdésekben várja el a német diplomaták együttműködését az RSHA-val. A Németországban, Horvát­országban, Szlovákiában és Romániá­ban élő zsidók deportálásával kezdte, külön pontban kiemelve, hogy a román, szlovák, horvát, bolgár és magyar kormány tudtára kell adni, hogy készek az ezekben az országokban élők zsidókat kelet­re deportálni. Luther feladata volt a bol­gár és a magyar, valamint a többi euró­pai kormányt arra rávenni, hogy a nürn­bergi törvényeknek megfelelő zsidótörvényeket adjanak ki. Ez Magyarország esetében teljesen fölösleges volt, hiszen 1941. október 10-től már hazánkban is érvényben volt a „fajvédelmi" törvény is, és 1938-tól már közel két tucat törvény, több száz kormány-, valamint miniszteriális rendelet tette jogfosztottá, szegényítette el a magyar zsidók tömegeit. A zsidópolitikában Heydrich elvárta, hogy a Külügyminisztérium a Gestapóval „barátian együttműködjön".

Eichmann valószínűleg igazat mondott 1961. június 26-án, amikor jeruzsálemi bírái előtt azt vallotta, hogy az értekezletet Heydrich két fő céllal hívta össze: világossá akarta tenni a főbb minisztériumok (a belügy-, külügy- és az igazságügy-minisztériumon kívül képviseltette magát az értekezleten a náci Pártkancellária és természetesen a Führer Kancelláriája is) vezetői előtt, hogy Hitler és Göring őt bízta meg a zsidókérdés „végleges megoldásával", tehát hatalma, befolyása jelentősen nőtt. A különböző minisztériumok, valamint az SS, a Gestapo „együttműködésével" pedig azt is el akarta érni, hogy minél több náci intézmény és vezető legyen a cinkosa.

Nem véletlen, hogy a holokauszttagadók kétségbeesetten próbálják vitatni, hogy a Wannsee Konferenciára egyáltalán sor került-e, illetve azt állítják, hogy az értekezlet jegyzőkönyve hamisítvány. Próbálkozásuk reménytelen: Martin Luther iratai között 1947-ben megtalálták a 16-os számú példányt az eredetileg 30 példányban, géppel írott jegyzőkönyvből. Több száz oldalnyi eredeti náci dokumentum, a résztvevők között a konferencia előtt és után váltott hivatalos levelek, iktatószámok, aláírások bizonyítják, hogy a Wannsee Konferencia jegyzőkönyve hiteles.

Heydrich bevezetőjét, melyhez az adatokat már 1941 augusztusától kezdve gyűjtötte Eichmann és a Gestapo vezetése alatt álló IV-B-4 (zsidóügyi) osztály, a náci zsidópolitika „sikereinek" fő adataival kezdte. Hitler kancellári kinevezésétől (1933. január 30.) 1941. október 31-ig 537 ezer zsidót sikerült kivándoroltatni a Nagynémet Birodalomból. Heydrich jelezte, hogy valamennyi euró­pai zsidót - jelentősen, mintegy két millióval eltúlzott becslése szerint körülbelül tizenegymillió főt - valahová Keletre fogják kitelepíteni (vagyis deportálni). Csak a hatvanöt éven felülieket nem telepítik ki, őket Theresien­stadtba viszik. Heydrich becslése szerint Németországban még körülbelül 280 ezer zsidó élt, körülbelül 30 százalékuk volt hatvanöt éven felüli. Lehetséges, hogy egyszerű gép­í­rói tévedésről, elütésről lehet szó, Heydrich saját adatai szerint ugyanis csak 175  500 zsidó élt ekkoriban Németországban. Valószínű, hogy a sok átdolgozás, szerkesztés, finomítás során (Eichmann emlékezete szerint Heydrich legalább háromszor-négyszer átíratta vele a jegyzőkönyvet) nem vették észre ezt a hibát. Nem valószínű, hogy Európa valamennyi országából a hatvanöt éven felüli zsidókat, vagyis legalább két-három millió embert Heydrich Theresien­stadtba szándékozott volna deportáltatni. Valószínűbb, hogy itt csak a németországi zsidókat említette, viszont ez a jegyzőkönyv végső változatából kimaradt. Heydrich még röviden jelezte, hogy ebbe a „mintagettóba" kerülnek az első világháborús zsidó hadirokkantak, valamint az I. osztályú Vaskereszt kitüntetés birtokosai is.

Majd intenzív vita bontakozott ki a zsidó-árja „vegyesházasokról" és a „félvérekről". Heydrich álláspontja szerint a „vegyes" szülőktől származók maradhatnak Németországban, ha „önként" sterilizál­tatják magukat. Dr. Wilhelm Stuckart bel­ügyi államtitkár (1935-ben a nürn­bergi fajvédelmi törvények egyik kidolgozója volt), akiről Eichmann Jeruzsálemben azt állította, hogy a zsidókérdésben Wannsee előtt habozó, tartózkodó álláspontot képviselt, most dr. Josef Bühler főkormányzósági államtitkárral együtt „határtalan lelkesedéssel" csatlakozott Heydrichhez. Sőt, Stuckart néhány kérdésben még radikálisabb álláspontra helyezkedett, mint a nagyhatalmú RSHA-főnök: javasolta, hogy a Németországban maradó zsidókat kényszerű sterilizációnak vessék alá, és a zsidó-nem zsidó „vegyesházasságokat" nyilvánítsák érvénytelennek. Bühler pedig azt javasolta, hogy a „végleges megoldást" a Főkormányzóságban kezdjék el. Azzal érvelt, hogy itt „nincsenek szállítási problémák". Nem lehet eldönteni, hogy véletlen elszólásról vagy Heydrich figyelmetlenségéről van itt szó. Ha a fő cél az európai zsidók Keletre deportálása, akkor körülbelül hárommillió lengyelországi zsidó komoly logisztikai problémát jelentene. Ha nincs velük kapcsolatban szállítási probléma, akkor erős a gyanú, hogy az ő likvidálásukat helyben tervezték megoldani. Eichmann valószínűleg igazat mondott, amikor Jeruzsálemben azt vallotta, hogy a likvidálás módozatait nem vitatták meg Wannseeben. Nem esett szó a mérgező gázokról, „csak" az agyonlövést említették.

Heydrich ezek után mondta ki a lényeget: „Megfelelő vezetés alatt, mármost a végleges megoldás [„Endlösung"] során, a zsidókat Keleten kell alkalmas módon munkára fogni. Nagy munkacsapatokban, a nemek szétválasztásával, a munkaképes zsidókat útépítéssel vezetik e területekre, miközben nagy részük kétségtelenül el fog hullani a természetes csökkenés folytán. A netalán végül megmaradó állományt, minthogy esetében kétségtelenül a legellenállóképesebb részről van szó, megfelelően kell kezelni [„entsprechend behandelt werden müssen"], mivel ez a természetes kiválasztódást képviselve, szabadon bocsátásakor egy új zsidó regenerálódás csírájának tekinthető."

Heydrich nem akarta még nyíltabban megfogalmazni, hogy a náci Németország vezetői eldöntötték: valamennyi európai zsidót halálra fogják dolgoztatni, le fogják gyilkolni. Talán még árulkodóbb az, amit Heydrich nyilvánvalóan kihúzatott Eichmann első jegyzőkönyvváltozatából. Ha valamennyi európai zsidót Keletre deportálják, és ott őket kényszermunkára fogják, akkor tisztázni kellett, hogy mi lesz a munkaképtelenekkel, a betegekkel, a kisgyerekekkel, a terhes anyákkal. Bühler többek között azzal indokolta, hogy a Lengyel Főkormányzóságban élő, szerinte 2,5 millió zsidó „kérdésének" megoldásával kell kezdeni, hogy az itt élő zsidók többsége nem munkaképes. Ha őket Keletre deportálják, nem fognak tudni „utat építeni". Levonhatjuk a következtetést: Heydrich ismét figyelmetlen volt, nem vette észre, hogy azzal, hogy „megcenzúrázta" az eredeti jegyzőkönyvet, elárulta, hogy az euró­pai zsidók kiirtását vitatták meg hetven éve Wannseeben.