Az ateizmus pápái

A keresztényüldözések története (38. rész)

Nagyon sok ember azt hiszi, hogy amit a tudósoktól hall, bizonyosan igaz. A nem ritkán csodálattal vegyes tisztelet, amelyet gyakran a média is táplál, a mindennapi élet nehézségeivel küzdő átlagember számára szinte teljesen elfedi, hogy a tudósoknak is lehetnek filozófiai vagy ideológiai előítéleteik. „A világnak fel kell ébrednie a vallás hosszú rémálmából" - állítja Steven Weinberg Nobel-díjas fizikus, aki szerint „nekünk, tudósoknak minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy gyengítsük a vallást. Ez lehet a legnagyobb hozzájárulásunk a civilizációhoz". Ennél is szubjektívebb Richard Dawkins brit etológus, aki azt vallja, hogy „a világ egyik legnagyobb veszedelme a hit, amely hasonlít a himlővírushoz, csak nehezebben irtható ki".

A tudományos kutatás és a műszaki-természettudományos felsőoktatás világában szerzett sok évtizedes tapasztalat alapján meggyőződéssel állítom és vallom, hogy nem létezik objektív mércével mérő, előítélettől és elfogultságtól mentes tudós. Egyrészt azért nincs ilyen személyiség, mert az objektív mérce fogalma önmagában is súlyosan problematikus: mindannyian kénytelenek vagyunk közelebbi és távolabbi környezetünket - akár az ismert világegyetemmel bezárólag - saját speciális adottságaink tükrében szemlélni. Másrészt környezetünk feltételrendszere (társadalmi berendezkedés, műszaki-gazdasági lehetőségek, politikai-ideológiai befolyás, erkölcsi-etikai normák stb.) jelentősen hat felfogásunkra, életminőségünkre, közelebbi és távolabbi céljainkra, korlátainkra és lehetőségeinkre.

A tudósok elfogultságára leginkább az olyan magatartás jellemző, amikor saját, a tudomány álruhájába öltöztetett előítéleteiket és filozófiai nézeteiket erőszakolják rá a társadalomra. Ez az „erőszak" időnként a kollektív bűvölet szelídebb, de nagy tömegeket megragadó formáját ölti, mint az evolúcióelmélet (vagy helyesebben: evolúció­tan) esetében. Az emberek agyába tanulmányaik során olyan intenzíven töltik be az evolúció elméletét, és a médiabirodalmak mindezt olyan készségesen és elkötelezetten erősítik a világ számos országában, hogy fel sem vetődik bennük: torzításokról, soha nem bizonyított állításokról, mélységükben ismeretlen működési mechanizmusokról és a ma ismert, valódi tudományos eredményeknek, törvényeknek több szempontból ellentmondó megközelítésekről van szó.

Mint ismert, az evolúció az az elképzelés, amely szerint - kissé leegyszerűsítve, de a lényeg megtartásával - az élő anyag az élettelen anyagból, az élőlények egyes fajai pedig fokozatos átalakulás (transzformáció) révén más fajokból származnak, mégpedig a ma is érvényes természeti törvények hatására.

Az utolsó félmondat, amely szerint az átalakulás „a ma is érvényes természeti törvények hatására" megy végbe, különösen hangsúlyos. Az evolúcióelmélet alapfeltevése, hogy a természeti törvények az időben változatlanok, és nem engedi meg, hogy a fejlődés folyamatában a természeti hatásokon kívül más hatások is érvényesüljenek. Az evolúcióelmélet a világot Isten nélkül akarja megmagyarázni, ezért Isten fogalmának bármiféle „becsempészése" számára elfogadhatatlan. Az evolúció és a materializmus egymástól elválaszthatatlanok.

A materializmus utolsó védőbástyája

Annak ellenére, hogy a termodinamika és az informatika kizárja bármiféle evolúció lehetőségét, a világ tudósainak jelentős része hisz az evolúcióban, jóllehet bizonyítani még senkinek sem sikerült. Feltehetjük a kérdést: ha ez ennyire nyilvánvaló, akkor miért vallja ezt a hitet világszerte számtalan tudós, sőt, miért vallja a hivatalosnak tekintett tudomány is igaznak az evolúciót? A válasz egyszerű és kézenfekvő. Azért, mert az evolúció elmélete teremtette meg azt a mítoszt, hogy a materializmusnak tudományos alapjai vannak. Az evolúció a materializmus egyetlen menedéke, az ateizmus egyetlen világmagyarázati támasza.

Az ateista tudós elsősorban ateista, és csak másodsorban tudós. Ennek teljesen világos bizonyítékát fejti ki a Harvard Egyetem neves genetikusa, Richard Lewontin: „A tudomány és a természetfölötti között folyó valódi harc megértésének kulcsa az, hogy hajlandók vagyunk elfogadni olyan tudományos állításokat, amelyek ellentmondanak a józan észnek. A tudomány oldalán állunk annak ellenére, hogy annak egyes állításai teljesen abszurdak, annak ellenére, hogy a tudományos közösség elnéző a minden bizonyítékot nélkülöző mesékkel szemben, éspedig azért, mert eleve el vagyunk kötelezve a materializmus iránt. Nem a tudomány módszerei és intézményei kényszerítenek minket, hogy elfogadjuk a jelenségek anyagi magyarázatát - ellenkezőleg, az anyagi okokhoz való a priori ragaszkodásunk kényszerít minket arra, hogy megteremtsük a vizsgálódásnak egy olyan apparátusát és a fogalmaknak egy olyan rendszerét, amely anyagi magyarázatokkal szolgál, bármennyire ellentmondanak is az intuíciónak, bármennyire misztikusak is az avatatlanok számára."

Lewontin őszinteségét nagyra becsülöm, de egy ponton alapvetően téved. A valódi harc ugyanis nem a tudomány és a természetfeletti (vagyis: az Istenben való hit), hanem a materialista (vagy - tágabb értelemben - naturalista) és a teista világnézet között folyik. Végül is Lewontin hite a materializmusban saját bevallása szerint nem a tudományból ered, hanem az Isten elleni lázadásból. Ez kiderül abból, amit ezután mond: „A materializmus abszolút, hiszen nem engedhetjük meg, hogy Isten betegye a lábát az ajtón."

Ezzel szemben John C. Lennox oxfordi matematikus, az egyik legismertebb bátor hitvalló keresztény tudós ezt állítja: „...az a tény, hogy vannak tudósok, akik harcban állnak Istennel, nem jelenti azt, hogy maga a tudomány áll harcban Istennel. Például egyes zenészek harcos ateisták, de ebből nem következik az, hogy maga a zene áll harcban Istennel. A lényeg így fejezhető ki: egyes tudósok állításai nem szükségképpen a tudomány állításai." Mindebből nyilvánvalóvá válik, hogy az evolúció kérdése manapság miért a legfontosabb teológiai kérdés. Ez az a kritikus pont, amelyen áll vagy bukik a materializmus egész eszmerendszere.

Sajnálatos módon a tudósok között akad néhány olyan személy is, aki kiváló tehetségét, briliáns írás- és vitakészségét, teljes tudományos felkészültségét és kapcsolatrendszerét az ateizmus feltétel nélküli propagálására, az Istenben való hit kigúnyolására és lejáratására használja fel. Közülük is kiemelkedik emberek millióinak gondolkodás­módját torzító, Isten elleni gyűlöletet sugárzó tevékenységével a brit etológus, Richard Dawkins, „a világ legismertebb ateistája", akit időnként úgy is emlegetnek, mint aki „Darwin rottweilere".

Az önző gén

A múlt század hetvenes éveinek közepén a kiváló tehetségű oxfordi etológus könyvet írt a természetes szelekció működéséről, amely nála az „önzés" biológiájaként egészen új értelmezést kapott. Az Oxford University Press 1976-os első kiadása 1986-ban jelent meg Magyarországon, és csakúgy, mint a világ legtöbb országában, hatalmas sikert aratott. Érdemes idézni a könyv borítóján található népszerű szöveget: „Példa nélküli, országhatárokat és szakképzettségbeli korlátokat nem ismerő feltűnést keltett vele. Nem vitás, részben azért, mert miközben köztünk, emberek között összeesküvést szít tulajdon génjeink zsarnoksága ellen, hátborzongató rémségeket állít rólunk, állatokról (kiemelés a szerzőtől): testünk mélyén csalók, kizsákmányolók, gyilkosok vagyunk. Ti anyák, saját génjeiteket babusgatjátok gyermekeitekben. Bennetek, fecskefiókák, nincs sokkal több testvéri érzés, mint a kakukkban. Ti, hím elefántfókák, csak az alkalmat lesitek, hogy elraboljátok társatok háremét. Ti, nőstény ájtatos manók... de ez már tényleg szörnyűség. Mindezzel együtt messze kevésbé rémisztő ez a könyv, mint amennyire fontos. Kristálytiszta logikával kényszeríti olvasóira a következtetést: a természetes szelekció természetes egysége nem a faj vagy csoport, még csak nem is az egyed, hanem a gén, s egyszerű viselkedési stratégiák evolúciós stabilitásának elemzésével fényt derít első hallásra bizarr alaptételének felkavaróan életszagú következményeire." A bizarr következtetés pedig az, hogy nem Isten, hanem a gének teremtettek bennünket, testünket és lelkünket: az ő fennmaradásuk létünk végső indoka, és minden élőlény - így mi emberek is - az ő túlélőgépeik vagyunk.

Richard Dawkins szerint nem Isten útjai, hanem a gének útjai kifürkészhetetlenek. Azoké a géneké, amelyek „most óriási kolóniákban nyüzsögnek, gigantikus, zörömbölő robotok biztonságos belsejében, elzárva a külvilágtól, mellyel tekervényesen közvetett utakon érintkeznek, és amelyet távvezérléssel manipulálnak". Más szavakkal ez akár a gének egyfajta halhatatlanságának is felfogható.

Dawkins Az önző gén című könyvét a következő - lássuk be, nagyon tetszetős - érveléssel indítja: „Az értelmes élet egy bolygón akkor éri el nagykorúságát, amikor első ízben dolgozza ki saját létének indoklását. Ha magasabb rendű élőlények az űrből valaha is meglátogatják a Földet, civilizációnk szintjének felmérése céljából leg­először azt fogják megkérdezni, hogy felfedeztük-e már az evolúciót. Már több mint hárommilliárd éve léteztek élő szervezetek a Földön anélkül, hogy tudták volna, miért, amikor végül is egyikük számára megvilágosodott az igazság. Az illetőt Charles Darwinnak hívták. A méltányosság kedvéért hozzá kell tennünk, hogy másoknak is voltak sejtéseik, de Darwin volt az, aki először adta létünk összefüggő tudományos magyarázatát." A szerző szerint az ember eredetére és meghatározására tett „1859 előtti kísérletek semmit sem érnek, és jobban járunk, ha teljesen figyelmen kívül hagyjuk őket".

Dawkins már a hetvenes évek közepén elképesztő maga­biztossággal jelentette ki azt, amit ma az exponenciálisan fejlődő tudomány is csak dogma jellegű kinyilatkoztatásként tud megismételni: „Ma az evolúció elmélete nagyjából annyira kétséges, mint az az elmélet, hogy a Föld kering a Nap körül, ám a darwini forradalom összes következményeit máig sem ismertük fel."

Dawkins Darwin iránti lelkesedése fiatal kora óta mindmáig töretlen. Az önző gén mellett a másik legsikeresebb könyvének tartott művében, A vak órásmesterben is védelmébe veszi a darwini evolúcióelméletet: „Előttem nem egészen világos okok miatt a darwinizmus, úgy tűnik, jobban rászorul a védelemre, mint más tudományágak hasonló mértékben megalapozott igazságai. Sokan vagyunk, akik nem fogjuk föl a kvantumelméletet vagy Einstein speciális és általános relativitáselméletét. Önmagában ettől azonban még nem szállunk szembe ezekkel az elméletekkel! Az einsteinizmustól eltérően a darwinizmust a tudatlanság legkülönbözőbb fokain álló kritikusok is szabad prédának tekintik."

Dawkins abban téved, hogy míg a speciális relativitáselméletnek nagyon sok, az általános relativitáselméletnek pedig néhány rendkívül meggyőző tapasztalati bizonyítéka létezik, addig a darwini evolúcióelméletnek mindmáig nincsenek ilyen bizonyítékai. A darwini evolúcióelmélet legnagyobb nehézsége abban rejlik, hogy az evolúciót - a feltételezett kicsiny, halmozódó változások roppant hosszú időigénye miatt - nem lehet megfigyelni. A természettudományok olyan jelenségeket képesek vizsgálni, amelyek 1) megfigyelhetők; 2) modellezhetők; 3) reprodukálhatók; 4) megismételhetők; 5) a gyakorlatba (kísérletbe, tapasztalati ellenőrzésbe) visszacsatolhatók.

Darwin eléggé tisztességes volt ahhoz, hogy elméletének megdöntéséhez saját maga adja meg a kulcsot: „Ha be lehetne bizonyítani, hogy létezett olyan bonyolult szerv, amely nem jöhetett létre számos apró, egymást követő módosulás révén, akkor elméletem teljesen megdőlne." A további három kritérium teljesülése is gyakorlatilag lehetetlen: az evolúció történeti folyamat, ezért nem lehet sem reprodukálni, sem megismételni, ezáltal a kísérleti-tapasztalati ellenőrzésre sincs mód.

Mindezek ellenére Richard Dawkins rendületlenül és agresszíven hirdeti az evolúció cáfolhatatlan igazságát közel negyven esztendő óta. Vallásellenessége már korai munkáiban is megmutatkozott, de az utóbbi években a keresztény hittel szemben tanúsított ellenszenve a gyűlölettel határos méreteket öltött. A világ élvonalbeli tudósai között jelentős számban vannak azok, akik ateistának vagy agnosztikusnak vallják magukat, de világnézetük agresszív hirdetését nem tekintik egyfajta küldetésnek, netán életcélnak. Dawkins egy külön kategóriát képvisel azzal a nyíltan hirdetett felfogással, hogy minden tehetségét, vitakészségét, szellemi és anyagi erőforrását az Isten elleni harc szolgálatába állítja.

Egy kaliforniai konferencia, amit 2006-ban a Biológiai Tudományok Salk Intézetében tartottak, a következő témakörrel foglalkozott: A hiten túl: tudomány, józan ész, vallás és túlélés. Arra a kérdésre, hogy a tudománynak ki kell-e küszöbölnie Istent, Steven Weinberg Nobel-díjas fizikus (Az első három perc című, világszerte sikeres tudomány-népszerűsítő könyv szerzője) ezt mondta: „A világnak fel kell ébrednie a vallás hosszú rémálmából... Nekünk, tudósoknak minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy gyengítsük a vallást. Ez lehet a legnagyobb hozzájárulásunk a civi­lizációhoz."

Súlyos szavak ezek, ám Dawkins még tovább ment: „Végképp elegem van a vallás iránti tiszteletből, amit agymosással belénk neveltek." Peter Atkins oxfordi kémiaprofesszor is az ateizmus oldalán áll: „Az emberiségnek el kell fogadnia, hogy a tudomány megsemmisítette a kozmikus célban való hit indokoltságát, és e cél továbbélését csak az érzelmek táplálják." Richard Dawkins Atkins véleményére is „rátesz még egy lapáttal". Ő az Istenben való hitet veszedelmes dolognak tartja, amit ki kell küszöbölni: „Divatos dolog végítéletről beszélni ama veszély kapcsán, amit az AIDS-vírus, a kergemarhakór és más dolgok jelentenek, de én úgy gondolom, hogy a világ egyik legnagyobb veszedelme a hit, amely hasonlít a himlővírushoz, csak nehezebben irtható ki. A hit - olyan meggyőződés lévén, ami nem bizonyítékokon alapul - a vallások fő bűne."

John Lennox, a keresztény apologetika kiemelkedő képviselője A tudomány valóban eltemette Istent? című művében a következő kritikával válaszol Dawkins agresszív kitörésére: „...a kereszténység főáramlata azt vallja, hogy a hit és a bizonyítékok nem választhatók el egymástól. Valójában a hit a bizonyítékokra adott válasz, és nem a bizonyítékok hiánya fölött való örvendezés... Pál apostol ugyanezt mondja, amit a modern tudomány sok úttörője is hitt, nevezetesen, hogy Isten létezésének legfőbb bizonyítéka maga a természet: »Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük.« (Pál apostol Rómaiakhoz írt levele 1:20). A bibliai hitből nem következik, hogy olyan dolgokban kell hinni, amelyekre nincs bizonyíték. Akárcsak a tudományban, a hit, a józan ész és a bizonyítékok összetartoznak. Kiderül, hogy Dawkins meghatározása, miszerint a hit nem más, mint »vakhit«, pontosan ellentéte a bibliai meghatározásnak."

Amikor Lennox a „bizonyítékok hiányán való örvendezésről" elutasítóan beszél, Dawkins egy korábbi durva kijelentésére utal (The Daily Telegraph Science Extra, 1989. szeptember 11.), amely így hangzott: „míg a tudományos meggyőződés nyilvánosan ellenőrizhető bizonyítékokon alapul, a vallásos hit nemcsak hogy nélkülöz minden bizonyítékot, de még örül is a bizonyítékoktól való függetlenségnek, amit hangosan hirdet a háztetőről". A kijelentés éle nyilvánvalóan a bibliai hit ellen irányul. Ugyanakkor - elképesztő következetlenséggel - ő maga mulasztja el bizonyítékokkal alátámasztani azt az állítását, miszerint a hívő ember öröme a bizonyítékoktól való függetlenség. Nem is teheti, mert ilyen bizonyíték egyszerűen nem létezik.

Alister McGrath neves oxfordi biokémikus, aki ateista háttérből éppen a tudomány bizonyítékainak józan elemzése alapján jutott el a nyíltan vállalt keresztény hithez és apologetikához, tanulságos könyvet írt Richard Dawkins életútjáról, küldetéstudatáról, kimagasló tehetségéről és kérlelhetetlen Isten-ellenességéről (Dawkins Istene. Pozsony, 2008, Kalligram). Ebben megállapítja, hogy Dawkins nem tanulmányozott egyetlen komoly keresztény gondolkodót sem, és teológiai ismeretei - tudományos felkészültségével ellentétben - megdöbbentően hiányosak. Bibliai ismereteit harmadrangú bibliakritikusok írásaiból és nem a Biblia közvetlen tanulmányozásából meríti, ezért a keresztény tudósokkal folytatott nyilvános vitákban minden eszközzel igyekszik elkerülni a tudomány és a bibliai hit határfelületeinek mélyebb megtárgyalását. Rendkívül erős viszont a tudományos ismeretterjesztésben, mesterien bánik a szavakkal, és nagyon világosan képes megmagyarázni döntő fontosságú - és gyakran nehéz - tudományos elgondolásokat. Az önző gén című könyve, amelyben vallásellenessége még csak közvetve érzékelhető, a maga nemében a műfaj legjobbjai között van a világon. Mint McGrath megjegyzi, egyáltalán nem volt meglepő, hogy a New York Times méltatása szerint „az ilyen népszerűsítő írások hatására az olvasó zseninek érezheti magát".

Tudomány és vallás

A Guardian és a Telegraph angol lapok idén szeptemberben számoltak be arról, hogy a világjáró természetbúvár, filmes és író, a nyugdíjba vonult David Attenborough csatlakozott az ateizmusát nyíltan hirdető Richard Dawkinshoz és harminc kiemelkedő felkészültségű tudóstársához abban a kampányban, amely „a kreacionizmusnak és az intelligens tervezésnek az osztálytermekből való kiűzését" célozza. További tudósok is támogatják a kampányt, többek között Sir Paul Nurse, a Royal Society elnöke, Colin Blake­­­more neurobiológus-professzor, Jim Al-Khalili elméleti fizikus és Michael Reiss felszentelt anglikán lelkipásztor.

A kampányolók rá akarják venni a brit kormányt arra, hogy tiltsa ki a kreacionizmust az iskolákból, és mind az általános iskolákban, mind a középiskolákban kizárólag az evolúciót tanítsák. Annak ellenére, hogy a Guardian cikke idézi az Ipsos Mori 2009-es felmérését, amely szerint „a brit felnőtt lakosságnak több mint a fele úgy gondolja, hogy az intelligens tervezést és a kreacionizmust az evolúcióval párhuzamosan tanítani kell az iskolai tudományos órákon - és ez az arány magasabb, mint az Egyesült Államokban".

Ha az evolucionistáknak kampányolniuk kell, hogy rávegyék a kormányokat és a bíróságokat saját hitük tanításának erőszakos támogatására, és hogy tiltsanak bármilyen kritikát vagy ellentétes meggyőződést, valójában elismerik, hogy elképzeléseik nem állnak meg komoly tudományos kritika előtt. Ha az evolúció valóban jól megalapozott tudományos megközelítés lenne, akkor nem kellene tartania semmiféle alapos elemző vizsgálattól, és nem volna szükség arra, hogy politikusok és jogászok háta mögé bújjon. Arra pedig különösen nem volna szükség, hogy iskolákra és diákokra hivatkozva támadja meg világmagyarázati ellenfeleit.

(A szerző mérnök-informatikus, egyetemi tanár, az MTA doktora.)