hitdk
Főmenü
 
Interaktív
 
Tikva
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek

Hetek
HIT Rádió
ATV
Hírek Izraelből
Vigyázó-blog 
Bornemisza: ÉTER 

 
Keresztényüldözések
Keresztényüldözések : Súlyos atrocitások érik a Közel-Keleten élő keresztényeket

Súlyos atrocitások érik a Közel-Keleten élő keresztényeket


Drámai exodus

Súlyos atrocitások érik a Közel-Keleten élő keresztényeket

„Bibliai mértékű exodus” zajlik a Közel-Keleten – állítja egy brit lap tudósítója. A Szentföldön és a környező országokban a keresztények száma drámai mértékben csökken, és csaknem kétezer éve a térségben élő közösségek kerültek veszélybe. Az elvándorlás okait és következményeit a Vatikán és keresztény jogvédő szervezetek mellett a közelmúltban már az Európai Parlament és az amerikai Külügyminisztérium vallásszabadságról szóló jelentése is elemezte.

„A keresztények száma fogyatkozik. Libanonban valaha többségben voltak a keresztények, ám a másfél milliós közösség ma már talán csak a népesség 35 százalékát teszi ki. Az iraki keresztények az öbölháborúk óta vándorolnak el, 2004 után már csak félmillióan maradtak" - írta november végén a brit Independent. Az egyik legtekintélyesebb olasz katolikus magazin, a La Civiltà Cattolica szintén drámai hangvételű részletes tanulmányt közölt a muzulmán világban élő keresztények helyzetéről. Az írás szerint „A radikális iszlám mára számos keresztény lakta muzulmán országban teret nyert, és célja a saría elterjesztése az iszlám világban, ami nemcsak megnehezíti az ottani keresztény kisebbségek életét, de puszta létük is veszélybe kerül. Ez az oka tömeges kivándorlásuknak Európába, az Egyesült Államokba, Kanadába és Ausztráliába. [...] Az 1993 óta Egyiptomból, Irakból, Jordániából, Szíriából, Libanonból, Palesztinából és Izraelből emigrált arab keresztények számát több mint hárommillióra becsülik. Az utóbbi tíz évben a Közel-Keletet elhagyók aránya 26,5 százalékról 34,1 százalékra emelkedett".

Strasbourgi bírálat

XVI. Benedek pápa az elmúlt két évben két alkalommal is püspöki tanácskozást hívott össze a Közel-Keleten élő keresztények helyzetének áttekintésére. A hivatalos vatikáni napilap, az Osservatore Romano beszámolója szerint a 2008. január 15-én kezdődött találkozón a pápa kijelentette: „az arab világ keresztényeit a terjedő erőszak következtében magukra hagyják ...és a gyűlölködés megnehezíti az együttélést, és veszélyezteti a keresztény közösségek túlélését". XVI. Benedek felszólította a katolikus püspököket: védjék meg a muzulmán világ keresztényeit.

Szintén a keresztény elvándorlás volt a témája a Rómában 2010. október végén tizennégy felekezet részvételével megtartott konferenciának is, amelyet XVI. Benedek pápa hívott össze. A Vatikáni szinódus határozata megállapította: „A katolikusok s általában a keresztények létszáma és aránya a Közel-Kelet országaiban drasztikusan csökkent az elmúlt évtizedekben."

Nem csak a háború sújtotta Irakban és Afganisztánban érik súlyos atrocitások a keresztényeket. Még a viszonylag toleránsabbnak számító Egyiptomban, Jordániában és Szíriában is számos jogi, társadalmi és vallási korlátozással kell a vallási kisebbségeknek szembe nézniük.

Az Európai Parlament idén januárban határozatban ítélte el az egyiptomi kopt közösségek elleni atrocitásokat, és felszólította a kairói kormányt, hogy „a kopt keresztények és más vallási kisebbségek tagjai számára teljes körűen biztosítsa emberi jogaikat valamint alapvető szabadságjogaikat - beleértve a vallás szabad megválasztásához és megváltoztatásához fűződő jogot -, és vegye elejét az ellenük irányuló mindenfajta hátrányos megkülönböztetésnek".

Az európai parlamenti vita során Peter van Dalen holland konzervatív képviselő kijelentette, hogy „a keresztények különösen nehéz időket élnek meg sok országban, ahol az iszlám hit az uralkodó. Ez a helyzet többek között Egyiptomban is. Egyiptomban az ortodox kopt keresztények, de a római katolikus és protestáns keresztények, illetve a zsidók is intézményesített formában kerülnek hátrányos helyzetbe, elnyomják például a kereszténységre áttérő muszlimokat. Ez jól látható például a személyazonosító okmányaikból, amelyekben továbbra is az áll, hogy muszlimok, mivel a törvény tiltja a más vallásra való áttérést."

Az okról szólva Konrad Szymanski lengyel keresztény demokrata EP-képviselő elmondta, hogy „A keresztényellenes kommunizmus helyét mára elsősorban a harcos iszlám vette át. Egyiptomban és Malajziában megvannak a vallásszabadság alkotmányos garanciái, de a radikális iszlám körök nyomására a keresztények vallásszabadsága nem részesül megfelelő támogatásban az ottani kormányoktól. Az Európai Uniónak, amelynek új külpolitikai eszközök állnak rendelkezésére, nagyobb mértékben ki kell vennie a részét a veréseket, fosztogatásokat és gyilkosságokat eredményező kereszténygyűlölet elleni fellépésből. Csak az ideológiai előítélet az oka, hogy az Európai Unió ezt ma vonakodva teszi meg. A hitelességünk forog kockán."

Hasonló állásponton volt a brit konzervatív frakció külügyi szóvivője, Charles Tannock is, aki szerint „sajnálatos módon az iszlám világban általánossá vált a köztük élő nem muzulmán közösségek ellen irányuló dzsihádista harciasság légköre - és ez az esetek többségében különösen a keresztényeket sújtja." Gerard Batten brit független képviselő az újságírók felelősségét is felvetette a Szentföldről történő elvándorlásban: „A nyugati média a valóstól jócskán elmaradó mértékben számol be a keresztény kisebbségek és mások üldöztetésről az iszlám világban. Amellett, hogy a médiának valós képet kellene adnia az üldöztetésről, azt is el kellene magyaráznia a nagyközönségnek, hogy mindez miért történik. Meg kellene magyarázniuk, hogy ki teszi ezt - konkrétan a muszlim fanatikusok -, illetve hogy miért teszik - az iszlám ideológiában rejlő intoleráns, erőszakos, elítélendő irányvonalak miatt."

A Christian Solidarity International (továbbiakban: CSI) keresztény emberi jogi szervezet tanulmánya szerint a fiatal kopt keresztény nők és lányok iszlámra és házasságra kényszerítése Egyiptomban széles körben elterjedt és az ezredforduló után mind gyakoribbá vált. Egy 17 éves kopt lány összebarátkozott a szomszédjukban lakó muzulmán kislánnyal, aki összeismertette egy Amir nevű muszlim férfival. Amirnak megtetszett a 17 éves csinos fiatal nő, és udvarolni kezdett neki. Egy napon a lány a nővérével vásárolni ment. Ekkor ismeretlenek elfogták, kábítószert adtak neki, és elrabolták a magatehetetlen nőt. Amikor fölébredt, muzulmánok fogságában találta magát. Amir családja és barátai segítségével hurcolta el őt. Az R. nevű lányt iszlám hitre kényszerítették, majd férjhez kellett mennie Amirhoz. R. azonban nem volt hajlandó házaséletet élni Amirral, ezért naponta megerőszakolták és megverték. A karjára tetovált kopt keresztet savval égették ki a bőréből.

A legsúlyosabb támadás 2010. január 6-án este, a kopt ortodoxok karácsonyán történt, amikor muzulmán fegyveresek golyózáport zúdítottak a felső-egyiptomi Kena kormányzóság Nagaa-Hammadi egyházmegyéjében a templomból távozó hívekre. Heten meghaltak (hat keresztény és egy szolgálaton kívüli muzulmán rendőrtiszt), és 11 másik személy megsebesült (kilenc keresztény, két muzulmán). Négy gyanúsítottat hamar letartóztattak, de még nem hoztak ítéletet az ügyükben.

Apák feljelentik gyerekeiket

A Közel-Keleten, a Szentföldön és a környező államokban élő keresztények helyzetéről szintén átfogó képet ad az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériumának 2010. novemberében kiadott jelentése, amely országonként elemzi a vallásszabadság érvényesülését.

Jordániában a dokumentum szerint a kormányzat folytatta azon polgárok és külföldi szervezetek zaklatását, amelyeket muszlimok megtérítésével gyanúsított meg. A kereszténységre áttért muszlimok közül is többeket zargattak, azzal együtt, hogy a kormányzat megkísérelte visszatéríteni őket a muzulmán hitre; az üldözés foka azonban csökkent a jelentés készítésének időszakában. Az iszlám bíróság, amely családjogi ügyekben ítélkezik a muszlimok között, folytatta a „hitehagyás" jogcímen indított eljárásokat az iszlámból kikeresztelkedettek körében. A muzulmán hit elhagyása tiltott az iszlám jog szerint, és minden ilyen „hitehagyó" személy a polgári jogainak, illetve jogképességének az elvesztését kockáztatja.

A jelentés azt állítja, hogy a jordániai titkosszolgálat számos esetben állított elő megtért muszlimokat, miután a családtagok jelentették a hatóságoknak a kereszténységre történt áttérést. A hatóságok a jelentések szerint az előállított személyek vallási meggyőződését firtatták, bírósági és egyéb eljárásokkal fenyegették őket, valamint új hitük megtagadása esetén különféle előnyöket ajánlottak fel, például állami karrierlehetőséget.

Az elmúlt években több család is benyújtott valamelyik „hitehagyó" rokona ellen keresetet iszlám vallási bíróságokon „aposztázia" miatt, amelyek ítéletei végeredményben megfosztották az alperest a civil jogaitól, gyakran semmissé mondva ki a házasságát, és megvonva a szülőtől a gyermekfelügyeleti jogait. Több polgár beszámolója szerint a más vallásúakkal fenntartott szerelmi viszonyok társadalmi kirekesztést, valamint néhány esetben viszályt is eredményeztek a pár családjai között.

Emellett 2007 végén és 2008 elején körülbelül harminc régebb óta az országban tartózkodó evangéliumi keresztény hallgatót toloncoltak ki az országból, miután többet közülük le is tartóztattak.

Szíriában az ősi keresztény közösség létszáma az elvándorlások következtében 8 százalékra csökkent. Az amerikai összeállítás szerint a szíriai rezsim vallási kérdésekben súlyos korlátozásokat tart fenn. Nem fogadja el azoknak a muszlimoknak a vallási státuszát, akik más hitre térnek át. Ezzel szemben azokat a keresztényeket, akik áttérnek a muzulmán hitre, elfogadják és ők megkapják a hivatalos státuszt. Azokban az esetekben, amikor muszlim tér át keresztény hitre, a kormányzat továbbra is muzulmánnak, illetve a saria, az iszlám jog alanyának tarja őt. Muszlim nő nem mehet hozzá keresztény férfihoz, azonban egy muszlim férfi feleségül vehet egy keresztény nőt. Ilyen házasság esetén a keresztény nő halála esetén nem temethető muzulmán temetőbe, hacsak nem tért át a mohamedán hitre előtte. Abban az esetben, ha egy keresztény fel szeretné venni az iszlámot, a törvények értelmében az illetékes mohamedán vallási vezetőnek tájékoztatni kell a betérni szándékozó egyházmegyéjét.

2010 májusában a titkosrendőrség letartóztatta, majd kitoloncolta az országból azt az amerikai és két svéd állampolgárt, akik Aleppóban Bibliákat osztogattak. Az intézkedő hatóság a három személy lakásán található összes keresztény irodalmat is lefoglalta.

Libanonban szintén folyamatosan csökken a keresztények aránya a muszlimokéhoz képest. A legfőbb ok a maronita keresztények kivándorlása, valamint a muzulmán népesség átlagnál magasabb születési arányai.

Egyiptomban a fizikai üldözés mellett a politikai és gazdasági diszkrimináció is erőteljes. Az ország 17 állami egyetemének egyetlen elnöke vagy dékánja sem volt keresztény. A kormány diszkriminálja a keresztényeket a közszférában való alkalmazásban, és az állami egyetemek alkalmazottjainak kinevezésében, és gátolja, hogy a legnagyobb presztízsű intézményben, az Al-Azhar Egyetemen tanuljanak, amely pedig közpénzből finanszírozott intézmény, mintegy fél millió tanulóval. A kormány általában akadályozza, hogy nem muzulmánok állami egyetemek arabnyelvtanár-képző programjain vegyenek részt, mert a tanterv között szerepel a Korán tanulmányozása.

(Az összeállítást készítette: Kodó Tímea, Korvin Tibor, Molnár László, Morvay Péter, Németh Csillag)

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Hirdetések
 
Időjárás

Időjárás előrejelzés

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
A blogban még nem található bejegyzés.
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Archívum
A blogban még nem található bejegyzés.