2015-11-21-én délután a Bornemisza Péter Gimnázium új aulájában mutatkozott be a nyilvánosság előtt először a KERT Alapítvány. Az ünnepi alkalomról készült video-összefoglaló hamarosan elérhető lesz itt.
A rendezvényen megjelenteket (mintegy 100 főt) Sugár András a kuratórium elnöke köszöntötte. Beszédében háláját fejezte ki a területen dolgozóknak, szülőknek, családoknak, szolgálóknak és röviden bemutatta az alapítványt.
A bemutató videó után Kovács Tímea kurátor beszélt az alapítvány céljairól, működéséről. Ezt követően a "segítséggel élő" ifjak adtak megható műsort, mellyel bizonyították "igenis értékesek".
Végül a vendégek állófogadáson vettek részt, ahol egymással szabadon beszélgettek, a fiatalok (segítők és segítettek együtt) kosaraztak a tornateremben.