2012 Budapest, Alsótekeres
Kedves Testvérek!
Szeretném megosztani Veletek legfrissebb tábori élményeimet! Idén a Hit Park Tikva helyiségében voltunk, ami nekem különösen tetszett. Az érzést még az is fokozta, hogy ez volt az első olyan napközis tábor, ahova vihettem az elektromos tolókocsimat. A beérkezés után megreggeliztünk,majd egy rövid idő múlva elkezdtük az Úr dicséretét: Mindenki állva imádkozott,majd három dallal –a családom kedvenceivel –dicsértük az Urat („Mint asszony aki pénzét elveszti”, „Áradj rám”, „Shalom alehem”).Következő napi program az úszás volt az Újhegyi uszodában,ami nagy örömöt okozott nekem,de szerintem a többieknek is. A visszaérkezést a finom ebéd követte, melyre a gyülekezet központi épületében került sor. Jó érzés volt ott lenni, mert nagyon jól éreztem magam, különösen akkor, amikor egy testvér kíséretével körbe kocsikázhattam az étterem alatti részt, és később az egész Hit Parkot kívűlről. Mikor első nap visszaértünk az uszodából, kellemes meglepetésben volt részünk: Az egyik kedves testvér csinált nekünk egy kis árnyékos sarkot a Tikva helyiség előtt. Itt töltöttük el a többi időt, amíg eljött a hazaindulás ideje.
Alsótekeres:
Idén is a gyülekezet táborában volt a szállásunk. A reggelit követő Biblia-foglalkozásokon a fő téma a vakon született ember meggyógyítása volt a János Evangéliumának 9. része alapján, emellett még számos Jézus általi csodát láttunk(pl.: Péter halfogása, mikor megismerte Jézust; a kenyérszaporítás; a tengeri vihar lecsendesítése;…). A dvd megnézése után mindenkinek ki kellett színeznie egy-egy jelenetet a filmből. Délutánonként különböző programok voltak: a Balatoni fürdés szinte minden nap szerepet kapott, ahol az alacsony vízállásnak köszönhetően miután stabilan letérdeltem a vízben, a rajtam lévő nagy úszógumit levettem, majd ismét belebújtam. Idén először átmentünk gyalogosan, autók nélkül Tihanyba, ahol egy kisvonatos (toddo) túrát tettünk. Idén is lovagolhattunk, én egy Bandi nevű lovon ültem. Bementünk a Balaton közepéig a Szent Benedek nevű hajóval, majd visszatértünk a Siófoki kikötőbe. Ebédünket és vacsoránkat az első két nap a Zamárdibeli Pannónia Étteremben fogyasztottuk el, a harmadik naptól kezdve Alsótekeresen étkeztünk. A hazautazás előtti nap, szombaton elmentünk a Siófoki házi gyülekezetbe.
Mindent összegezve ezen a nyáron is nagyon jól éreztem magam, és szeretném ezt a magam és sorstársaim nevében megköszönni minden kedves Tikvás szolgáló testvérnek, és a vezetőségnek, hogy évről-évre ilyen nagyon nagyszerű programokat szerveznek nekünk!
KÖSZÖNJÜK!
Isten áldja meg a szolgálatotokat és Benneteket is a Jézus nevében!
Üdvözlettel: Lakatos Péter
|